Krisch
Magdolna, a szervező Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Sopron és
Környéke Német Kultúrklub nevében köszöntötte a megjelenteket a szombat
délután tartott megemlékezésen, aki ünnepi gondolataiban az emlékezés
fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelve azt a gyötrelmet, amelyen a
kitelepített családoknak keresztül kellett menniük.
Dr.
Fodor Tamás polgármester beszédében emlékeztetett, hogy az 1946-os év
Sopron történetének egyik legválságosabb éve volt, amikor is mintegy
7000 német ajkú polgártársunkat idegen hatalom nyomására kitelepítettek.
Nemcsak azoknak kellett elhagyniuk otthonukat, akiket a világháború
alatt besoroztak a német hadseregbe, a listára kerüléshez elég volt, ha
valaki német nemzetiségűnek nevezte magát, vagy magyarnak vallotta
magát, de német volt az anyanyelve. Elég volt a kitelepítéshez az is, ha
tudták róla, hogy annyira szereti a hazáját, hogy sohasem szavazna a
megszállókat kiszolgáló kommunista pártra. Ez a fájdalmas történelmi
tény, amely a XX. század egyik méltatlan eseménye is volt, soha nem
felejthető. Fontos, hogy mindig emlékezzünk azokra a soproni német
honfitársainkra, akik hosszú évszádokon keresztül jelentős lélekszámban
éltek városunkban, akik munkájukkal, kultúrájukkal gazdagították,
színesítették Sopront.
Az ünnepség
zárásaként a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a
Kitelepítési Emlékmű talapzatánál, ahol főhajtással tisztelegtek az
egykori soproniak emléke előtt.
A megemlékezésen közreműködtek az ágfalvi, bánfalvi, fertőrákosi és a veszprémi német kórusok.
Az
emlékműnél tartott megemlékezés után a kórusok a Mária szobornál rövid
német nyelvű műveket adtak elő, melyet a Soproni Német Nemzetiségi
Általán Iskola diákjainak flashmob bemutatója követett.