A Soproni Szimfonikusok kamarazenekara Ötórai hangolójával kezdődik
június 2-én a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház idei szezonja, a
játszóhelyen 51 előadást tartanak a műfaji sokszínűség jegyében, és újra
megrendezik a SopronDrum ütősfesztivált világsztárok részvételével.
Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere a programsorozat budapesti
sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a kőfejtőt és barlangszínházat
2015-ben újították fel európai uniós pályázati forrásból, kormányzati
támogatás mellett. A játszóhelyet Dohnányi Ernő zeneszerző, karmester,
zongoraművész fedezte fel, mint kulturális teret az 1930-as években.
Azóta a barlangszínház és a kőfejtő, a különleges környezet már
önmagában is életre szóló élményt ad az odalátogatnak. A barlangszínház
színvonalas kulturális kínálatával pedig a térség kiemelt turisztikai
célpontjává vált.Pataki András, a barlangszínházat működtető Pro Kultúra
Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője beszámolt arról, hogy az ország egyik
legrégebbi fesztiváljának, a Soproni Ünnepi Heteknek (SÜH) tematikus
programjaihoz igazodva alakították ki az idei műsort, amelynek központi
helyszíne ez a játszóhely. Táncos, zenés előadások, operaprodukciók,
színházi estek, nemzetközi sztárokat felvonultató ütősfesztivál várja a
közönséget.
A programok közül kiemelte a Szaranszkból érkező
Orosz Nemzeti Balett Carmen előadását június 22-én és a Soproni Petőfi
Színház Valahol Európában című musicalének bemutatóját Halasi Imre
rendezésében. Az eredeti Radványi Géza és Balázs Béla által jegyzet film
forgatókönyvének alapötletét a Sztehlo Gábor evangélikus lelkész által
1945-ben alapított zugligeti Gaudiopolis, azaz Örömváros adta. Sztehlo
Gábor Sopronban érettségizett a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum)
Gimnáziumban. Róla is megemlékeznek majd a darab premierje előtt július
26-án.Az ügyvezető elmondta: A víg özvegy című nagyoperettjük húsz német
nyelvű előadására az osztrák-bajor területről tízezret meghalódó néző
érkezik egy ausztriai partnerükkel kötött együttműködés eredményeként. A
játszóhelyet felfedező Dohnányi Ernő előtt tisztelegnek ebben a
szezonban. Száz férőhellyel, új kulturális teret, Dohnányi-termet
nyitnak a barlangszínházban. A komolyzene kedvelőinek idén tíz
kamarakoncertet tartanak a soproni zenészek. Liszt, Mozart, Haydn,
Borodin, Ravel, Schubert és természetesen Dohnányi művei is
felcsendülnek majd ezeken az alkalmakon.
Az ide barlangszínházi
szezonban június 23-án a népszerű Csík zenekar érkezik a
barlangszínházba. A humor nagyágyúi Badár Sándor és Aranyosi Péter
augusztus 2-án lépnek fel, a következő nap pedig a Budapest Bár tart
koncertet. A 100 tagú cigányzenekar augusztus 9-én és 10-én látható
Fertőrákoson. A szervezők megemlékeznek a Páneurópai Piknik harmincadik
évfordulójáról, ebből az alkalomból augusztus 19-én nagyszabású
programot tartanak ezen a játszóhelyen.
A barlangszínház idei évadában szeretnék túlszárnyalni a 24 ezres nézőszámot.A
szezon és a SÜH központi eseménye a második SopronDrum Nemzetközi
Ütősfesztivál, amelyet június 10. és 17. között rendeznek meg. Horváth
Kornél, ütőhangszeres művész, a fesztivál művészeti vezetője nagy
örömmel jelentette be, hogy idén is sikerült világsztárokat meghívniuk
és továbbra is különleges, egyedülálló élményként több fellépő nem csak
koncertezik, hanem kurzust is tart a fiataloknak. Ő ezt tartja a
rendezvénysorozat legnagyobb értékének.
A második SopronDrumra
érkezik a világ egyik legnépszerűbb jazz-funk formációja, a tizenkét
tagú, ütősökkel és vokálosokkal megerősített Incognito együttes. Ők
június 14-én este nyolc órakor a fertőrákosi barlangszínházban zenélnek.
A
SopronDrum szenzációjának ígérkezik a Nik West Band szereplése június
16-án este nyolckor a Fertőrákosi Barlangszínházban. A világ egyik
legjobb női basszusgitárosa játszott Prince csapatában is. A
fergetegesnek ígérkező bulin koncertet ad zenekarával, valamint a két
másik sztárral, Dennis Chambersszel és Tommy Campbellel. Ők ketten a
világ jazz életének kiemelkedő dobosai, hangszereik géniuszai, s hosszú
pályafutásuk alatt először világszenzációként közösen lépnek színpadra
Fertőrákoson. Ez műfajtörténeti pillanat is egyben.
Mindkettőjük
tart kurzusokat az érdeklődőknek, csakúgy, mint a világ egyik
legismertebb marimba oktatója, Gordon Stout. Most három napig Sopronban
tőle tanulhatnak marimbázni a fiatalok.A fesztiválra érkeznek a modern
zenei stílusok képviselői is. A belga Michael Schack az elektromos
dobolás legelismertebb képviselője osztja meg tudását egy a workshopon a
fiatalokkal. Michael Schack ezen kívül Andrew J-vel koncertet tart
június 15-én a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban. Ugyancsak ott
lépnek fel a Miskolci Bartók Béla Zene és Táncművészeti Szakgimnázium
Ütőtanszakának és a XIII. Országos Ütőhangszeres versenynek győztesei
június 16-án. Ezen a napon "Magyar legendák" címmel a hazai rock-dobolás
ikonjai, Solti János és Németh Gábor tartanak bemutatót a Soproni
Petőfi Színházban. Utánuk pedig a Liszt központban a Budapest Ragtime
Band muzsikál a közönségnek.
A SopronDrumon a Budapest Jazz
Orchestra Ella 100 című nagy műsora várja a nézőket, Malek Andrea, Tóth
Vera és Náray Erika énekesekkel együtt. Ők Ella Fitzgerald előtt
tisztelegnek a fesztivál nyitónapján.
Kollmann
Gábor jazz-szaxofonművész, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségi tagja, a
Budapest Jazz Orchestra vezetője elmondta: nem először lépnek fel a
barlangszínházban, s ö külön örül, hogy soproni születésű zenészként
láthatja, átélheti milyen kulturális fejlődésen ment keresztül az elmúlt
tíz évben a város.A sajtótájékoztatón a 35 éves születésnapját ünneplő
Amadinda együttes vezetője Rácz Zoltán ütőhangszeres előadóművész
elmondta: az elmúlt 35 esztendő alatt négy kontinens 36 országában
turnéztak. A június 15-én látható barlangszínházi ünnepi fellépésüket
úgy állították össze, hogy az a négy elem, amely meghatározta az
együttesük eddigi működését megjelenhessen a műsorukban.Ezért hallanak
majd a nézők eredeti ütőhangszeres műveket, tradicionális, az európai
kultúrkörön kívülről gyűjtött zenéket, korábbi művek átiratait és az
együttes két tagjának: Váczi Zoltánnak és Holló Aurélnak a darabjait,
szerzeményeit. Az opera műfaj kedvelői az idei barlangszínházi
szezonban július 5-én a Kassai Állami Opera Puccini Bohémélet olasz
nyelvű előadását tekinthetik meg, július 6-án pedig magyarul, német
feliratozással szerepel a műsoron Mozart Figaro házassága című kedvelt
műve a Győri Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház
koprodukciójaként a Co-Opera szervezésében.
Oberfrank Péter
karmester, zongoraművész, a Soproni Petőfi Színház zenei vezetője
elmondta: a barlangszínházi helyszín kezdetekben operaelőadásokra
született, jelen van ma is a műfaj a programokban. Hozzátette: a
játszóhely országos viszonylatban is egyedülálló olyan különleges
akusztikájú helyszín, hogy hangosítás nélkül játszhatnak benne operát.
Az idei barlangszínházi szezonban összesen 51 előadást tartanak, az évadot Zorán koncertje zárja szeptember 14-én.
A sajtótájékoztató háziasszonya és moderátora Seregély Dóra, a Pro Kultúra marketingigazgatója volt. |