Mint arról két nappal ezelőtt beszámoltunk, ma délelőtt, a sajtó nyilvánossága előtt előre tervezett tűzpróbát tartott Sopron Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága, melynek során a beépített oltóberendezések tesztelésére is sor került.
- Felelőséggel kijelenthetem, hogy tűzbiztonsági szempontból funkcionálisan minden rendben van - mondtaa a sajtó kérdésére a város polgármestere. Ezzel gyakorlatilag a mai nappal elkezdődik a próbaüzem, mely mindaddig tart, amíg a mélygarázsban minden, nyilván a próbaüzem során is felmerülő problémát el nem hárítunk. Ezt egy újabb tesztelés fogja követni és csak ezt követően kerülhet sor a mélygarázs megnyitására - tette hozzá dr. Fodor Tamás.
- A hetedik szinten két személyautó összeütközéséből keletkezett egy szimulált tűz, így egy életszerű helyzetet próbáltunk előidézni, mely erőteljes füsthatással járt, jól látható volt a felszínen is a ventillátorok hatékonysága - részletezte Csuka Zsolt alezredes, tűzoltóparancsnok. Személymentést is szimuláltunk a lépcsőházon keresztül, melynek hatékonysága az előzőekhez hasonlóan szintén sikeres volt. Magunk sem gondoljuk azt, hogy egy gyakorlattal mindent megtapasztaltunk, ezért nyilván még szükségünk van további, akár a mostanihoz hasonló helyzetek szimulált megoldásra, hogy ha az élet úgy hozná, hogy élesben kell ilyen, vagy ehhez hasonló feladatot megoldanunk, akkor kellő tapasztalattal rendelkezzünk - zárta Csuka alezredes.
Pluzsik Tamás
|