Az eseményen jelen volt Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője, Abdai Géza, Havas András, dr. Simon István alpolgármesterek, továbbá a Spártából érkezett 32 fős küldöttség és Sopron város intézményeinek, civil szervezeteinek vezetői.
A két város a testvérvárosi kapcsolat elmélyítése érdekében a várospolitikát, a gazdaságot, a kultúrát, a művészetet, az idegenforgalmat, a sportot, az oktatást és az ifjúságot érintő kérdésekben együttműködik, kölcsönösen tájékoztatják egymást kulturális, sport, turisztikai eseményeikről - különös tekintettel a közös európai örökséget ápoló - rendezvényekről, továbbá előmozdítják a kulturális és sport- szervezeteik együttműködését - áll a szerződésben.
- Az együttműködés minden olyan területet érint, amelyben az európai szellemiség megvalósulhat, és amely új, perspektivikus lehetőségeket hordoz magában - hangsúlyozta dr. Fodor Tamás az aláírási ünnepségen, ahol beszédében méltatta azt a görög kulturális és szellemi örökséget, amely egész Európa kultúráját meghatározta, azon belül pedig azokat az értékeket, amelyek Spárta városához köthetők a görög történelemben és hagyományokban.
Patsilivas Hristos alpolgármester a két nép közös vonásaként említette a vendégszeretetet, és kiemelte annak jelentőségét, hogy a városok szervezeteinek, polgárainak is lehetőséget biztosít az együttműködés egymás megismerésére. Spárta városának képviselőtestülete egyhangú igennel állt a testvérvárosi szerződés mögé - hangoztatta az alpolgármester az ünnepségen.
Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnökeként is üdvözölte a két város által kötött szerződést, megköszönve dr. Fülöp József, egykori alpolgármester és Abdai Géza munkáját, amellyel a kapcsolat létrejöttét és kibontakozását segítették, egyben méltatta mindazokat a közös értékeket, amelyek a kapcsolat kiteljesítését meghatározzák a jövőben.
|