Sopronban tartja az Európai Néppárt ifjúsági szervezete éves kongresszusát. A fő témák között az európai gazdasági válság és a schengeni övezet jövője is szerepel. A Konrad Adenauer Alapítvány és a Fidesz ifjúsági tagozata szervezésében ma az 1989-es határnyitásról, Határáttörés Sopronnál - Európa beteljesedésének kezdete címmel tartottak konferenciát, melyen részt vett Dr. Fodor Tamás polgármester is.
Idén Sopronban tartja az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, az European Democrat Students (EDS) nyári egyetemét, amit a Fidesz ifjúsági tagozata és a Konrad Adenauer Alapítvány szervez. A konferencia fő motívuma a határok nélküli Európa. A fiatalok, akik huszonöt országból érkeztek, egy hetet töltenek Sopronban, és ma részt vettek a BW Pannonia Hotelben tartott Határáttörés Sopronnál - Európa beteljesedésének kezdete című szimpóziumon is.
Veress Áron, a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke az eseményről elmondta: a több napos rendezvényt a német CDU párt alapítványával, a Konrad Adenauer Alapítvánnyal közösen szervezhették meg. - Ez azt bizonyítja, hogy a Fidesz és annak ifjúsági tagozata is elismert az európai jobbközép pártcsaládban, s megbíznak bennük - mondta az elnök.
A hivatalos témák mellett Sopronban, a páneurópai piknik helyszínén is megemlékezéseket tartottak. A Konrad Adenauer Alapítvány és a Fidesz ifjúsági tagozata ma az 1989-es határnyitásról, Határáttörés Sopronnál - Európa beteljesedésének kezdete címmel szervezett konferenciát a BW Pannonia Hotel Európa termében.
A kongresszuson felszólalt, többek között, Gulyás Gergely országgyűlési képviselő, dr. Szájer József, az Európai Parlament képviselője és Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi vezetője, továbbá Michael Stübgen, a német Bundestag képviselője és előadást tartott Andreas Oplatka, a '89-es határnyitás szekértője. Sopron város nevében dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.
Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodavezetője elmondta: az Alapítvány évek óta támogatja azokat a rendezvényeket, amik a Páneurópai Piknikről emlékeznek meg. Hans Kaiser hangsúlyozta: Az, ami a nyolcvanas évek végén történt azt bizonyította, hogy a szabadság iránti vágyat nem lehet megsemmisíteni. 1956-ban le lehetett verni a szabadságharcot Magyarországon, vagy '68-ban Prágában is a felkelést, vagy 53'ban Kelet-Berlinben és nem sokkal utána Lengyelországban, de ezek a vereségek látszólagosak voltak. A sopronkőhidai áttörés a nyitánya volt mindannak, ami a határnyitáshoz, a berlini fal leomlásához, majd Németország és Európa újraegyesítéséhez vezetett.
Az előadók sorában dr. Szájer József, többek között, az európai azonosulási alapok szükségességét is hangsúlyozta.
- Közelebb kell vinni az uniót polgáraihoz, és "érzelmi viszonyulási lehetőségeket" kell teremteni a polgárok számára - mondta dr. Szájer József. "Európa nem fogja tudni megtartani a polgárok támogatását abban az esetben, ha nem tud hozzá érzelmi azonosulási alapokat tenni" - fogalmazott az Európai Parlament néppárti frakciójának helyettes vezetője, Sopron díszpolgára előadásában.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese arról beszélt a tanácskozáson, hogy indulásakor az Európai Unió világos és közös értékeken nyugvó közösség volt, amelynek célja a tartós béke, ezáltal pedig a jólét biztosítása lett.
A tanácskozás dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Sopron város vezetője a Páneurópai piknik és határáttörés jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve a 2009. évi jubileumi évfordulót, amelynek alkalmával Angela Merkel is ellátogatott a határáttörés helyszínére. A Páneurópai piknik és határáttörés azon ritka, 20. századi meghatározó történelmi események egyike, amely örömteli eseménynek számít. Az Amerikai Egyesült Államok is példaként állította polgárai elé a szabadságszeretet példájaként 1989. augusztus 19-ét, a páneurópai piknik napját. Az Európa történelmét is meghatározó sopronpusztai eseményeket bemutató kiállítást, a 20. jubileumot követően több, európai országban is bemutatták.
Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője, aki az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke is, szólt arról, hogy a határ '89. évi megnyitása akkor valóban a szabadság lehetőségét biztosította. Mert akik a határ környékén éltek, azok maguk konkrétan is megtapasztalhatták, hogy mi is a határzár.
|