A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (NYDRFÜ) szervezésében projekt-bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tartottak a soproni Tűztoronyban kialakított látogatóközpontban.
A soproni Fő tér és a Tűztorony megújítását, továbbá a Várfalsétány kialakítását célzó belváros-rehabilitációs projekt sikeres megvalósításáról dr. Fodor Tamás polgármester számolt be. Az Új Széchenyi terv nyugat-dunántúli és megyei eredményeit Breznovits István, a NYDRFÜ ügyvezető igazgatója és Kóczán Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke ismertette.
A soproni Fő tér és a Tűztorony felújítása, a belváros rehabilitációjának látható eredménye annak ékes bizonyítéka, hogy Magyarország jól gazdálkodott a fejlesztési forrásokkal, és azok felhasználása a közösség érdekét messzemenően szolgálja - mondta dr. Fodor Tamás.
- Sopron fejlődik - tette hozzá Sopron polgármestere, a fejlődés egyik fontos eleme, hogy a történelmi belváros és a város jelképének tartott Tűztorony megújulhatott, mint ahogyan az is, hogy egy új és értékes látványosságaként a belvárosnak, bejárhatóvá vált a Várfalsétány.
- Az uniós pályázati rendszer lehetőséget biztosított arra, hogy behozzuk a lemaradásunkat. Ha ez nem lett volna, akkor nem állnánk itt, a szépen felújított Tűztorony lábánál. Az itt élők, valamint az ide érkezők is láthatják, hogy a fejlesztési pénzeket hatékonyan használtuk fel. Megújult a Fő tér, tervezzük a Várkerület rendbe tételét, valamint folyamatban van a fertőrákosi Barlangszínház felújítása is. Nem véletlenül mondjuk tehát, hogy fejlődik városunk- részletezte dr. Fodor Tamás.
- Sopron sikeres város - jelentette ki Kóczán Zoltán, a megyei önkormányzat alelnöke, aki részletesen is ismertette az Új Széchenyi Terv keretein belül a megyébe érkezett források eredményeit.
Elmondta: a megyei önkormányzat tavaly év eleje óta terület- és vidékfejlesztéssel foglalkozik. Terveik szerint tavaszra elkészül a megye fejlesztési koncepciója. 2014-re felkészült lesz a megye és a régió az adódó pályázati lehetőségekre. Nagy lehetőség előtt állunk, ugyanis az áhított két-három százalékos gazdasági növekedést úgy tudjuk elérni, ha minél több uniós pénz érkezik hozzánk.
Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója, az idén véget érő pénzügyi ciklus eddigi eredményeit ismertette. - A Nyugat-dunántúli régióban az uniós pénzeknek köszönhetően 2100 munkahely jött létre, ebből 620 Győr-Moson-Sopronban volt - mondta el az ügyvezető igazgató.
Elmondta: mintegy tizenötezer munkahelyet tudtunk megtartani. A térségben 67 milliárd forintot fizettek ki, megyénkben pedig 27 milliárdot. Az egy főre eső pénz pedig százezer forint. Győr-Moson-Sopronban 35 kilométer utat újítottak fel, valamint közel húsz kilométernyi kerékpárút épült. A fejlesztések révén pedig 12500 fő menetsült az ár-, bel- és csapadékvíz okozta károktól.
|