A ma nyílt kormányablak már 265 ügykör intézésére ad lehetőséget. Országszerte 26 kormányablak nyitott, ezek egyike a soproni! A kormányablak a GYSEV Zrt., a Miniszterelnökség és a Kormányhivatalok együttműködésével valósult meg.
A mai megnyitón Széles Sándor, kormánybiztos elmondta: a cél az volt, hogy az állampolgároknak a legegyszerűbb ügyintézés legyen biztosítva és a lehető legtöbb államigazgatási ügyet egy helyen tudja intézni.
Az eseményen dr. Fodor Tamás polgármester elmondta: a város és a soproni polgárok egy újabb lehetőséggel gazdagodtak. Egyszerűsödik és zökkenő mentesebb lesz az ügyintézés, korszerű és minőségi körülmények várják az idelátogatókat, akik a vasútállomáson kényelmesen intézhetik majd a kormányablakhoz köthető ügyeiket. Az akadálymentesítésnek köszönhetően pedig kivétel nélkül mindenki számára elérhető lesz az ügyintézés.
Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője a megnyitón kiemelte, hogy a választókerület minden állampolgára, kényelmesen, utazás előtt, után tudja használni ezt a kormányablakot.
A GYSEV Zrt. Európai Unió által finanszírozott projekt keretében az állomásépületben a kormányablak funkciók ellátásához szükséges, megfelelő közművekkel, távközlési hálózati kapcsolattal ellátott, arculati elvárásoknak megfelelő helyiségeket alakított ki.
A soproni beruházás esetében áprilisban kezdődtek a munkálatok. A kivitelezési munkák keretében mintegy 330 m2 alapterületen korszerűsítették a meglévő épületvillamossági, épületgépészeti rendszereket. Kicserélték a homlokzati nyílászárókat és mintegy 250 m2-en hőszigetelt, kerámia burkolat került a homlokzatra, ezáltal jelentősen javult az épület energiahatékonysága.
A 300 m2-es hasznos alapterületből 150 m2-en alakították ki a 8 munkaállomásnak helyet adó ügyfélteret, amely akadálymentesített, légkondicionált, baba-mama szobával és játszósarokkal felszerelt, „bizalmas-tárgyalóval" ellátott ügyfélszolgálati pont lesz. Az ügyféltérben elhelyezett utastájékoztató monitor folyamatosan frissülő menetrendi információkat közöl. A GYSEV Zrt. jelenleg zajló saját beruházásának keretében megvalósuló „Szolgáltató-ház" projekt eredményeként a Kormányablak közvetlenül az utascsarnokon keresztül is elérhetővé válik.
A kialakítás költségeit 100%-ban pályázati forrásból biztosította a GYSEV Zrt. az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával. A beruházás teljes összege 220.000.000 forint.
|