Sopron városa különös figyelmet fordít a gyógyközpontra,
kórházára, az egészségügyben dolgozókra. Töretlen a támogatás a város
részéről és az együttműködési szándék is, a város ezután is megtesz
mindent az egészségügy helyi támogatásáért - hangsúlyozta Sopron
polgármestere beszédében.
A Soproni Gyógyközpont Semmelweis-napi ünnepségén ma az egészségügyi
dolgozókat: az orvosokat, asszisztenseket, ápolókat, a társszakmák
képviselőit köszöntötték. Az eseményen a város képviseletében részt vett
dr. Fodor Tamás polgármester és dr. Simon István, Sopron
alpolgármestere is.
Dr. Mester Gábor ünnepi beszédében Semmelweis Ignác életútját állította
középpontba a mai korban is követendő példaként. Kiemelte azt a töretlen
hitet és elszántságot, mely a nehéz körülmények ellenére munkásságát
jellemezte. Mint fogalmazott: Semmelweis csak a betegek érdekeit nézte,
sohasem vezérelte önző szándék. „Kövessék az orvosi hivatás alapeszméét,
munkájuk során mindig a betegekért tenni akarás legyen az első!” –
tanácsolta.
Dr. Fodor Tamás polgármester Sopron város nevében mondott köszönetet az
egészségügyben dolgozóknak. Kiemelte azt a 7 milliárd Ft-os egészségügyi
fejlesztési programot, mellyel az orvosok és szakdolgozók
munkakörülményei, valamint a betegellátás feltételei nagymértékben
javultak.
Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város polgármestere ünnepi
beszédében fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Sopron városa különös
figyelmet fordít a gyógyközpontra, kórházára, az egészségügyben
dolgozókra. Töretlen a támogatás a város részéről és az együttműködési
szándék is, a város ezután is megtesz mindent az egészségügy helyi
támogatásáért. Ezért is tartotta fontosnak a városvezetés, hogy Sopron
városa is járuljon hozzá a kórházi dolgozók Semmelweis-napi
jutalmazásához.
Ezt követően Dr. Korányi László mb. főigazgató és Dr. Fodor Tamás
polgármester átadta a 2015. évi, Semmelweis – napi elismeréseket.
2015-ben főorvosi kinevezésben részesültek:
Dr. Gelencsér Éva adjunktus (Csecsemő – és Gyermekgyógyászati Osztály)
Dr. Mozsolits Imre adjunktus (Traumatológiai Osztály)
Dr. Mauer Zsolt adjunktus (Központi Laboratórium)
Adjunktusi kinevezésben részesültek:
Dr. Monosi Csongor szakorvos (Neurológiai – Stroke Osztály)
Dr. Peitl Szilárd szakorvos (Szülészet – Nőgyógyászati Osztály)
Dr. Götz Dávid szakorvos (Traumatológiai Osztály)
Dr. Fábián Imre szakorvos (Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály)
Dr. Horváth Gábor szakorvos (Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály)
Dr. Shahram Charoumzadeh Dashti szakorvos (Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály)
Tanácsosi címet kaptak:
Tóthné Matyi Jolán szociális munkás
Dr. Avarné Boros Erzsébet vezető ápoló
Dr. Hegedűs Zoltán főorvos
Semmelweis-napi kitüntetésben részesültek:
Dr. Pintér Katalin klinikai mikrobiológus, tanácsos
Dr. Horváth Szandra szakorvos
Dr. Koloszár Miklós főorvos
Dr. Horváth Éva főorvos
Béresné Bakondi Ágnes közbeszerzési referens
Dr. Erdősi Tünde adjunktus
Tarjányi-Takács Mónika adminisztrátor
Dr. Franck János főorvos
Dr. Kardos Ildikó intézeti vezető főgyógyszerész
Kecskeméti Szilveszterné kereskedelmi ügyintéző
Andrási Anna pénzügyi csoportvezető
Kovács Veronika főszakács
Kovács Lászlóné adminisztrátor
Vámosi Attila takarító
Tóthné Halupka Tímea betanított munkás
Lőrinczné Kovács Andrea információs munkatárs
Kiss László telephelyvezető
Lugosi Tamásné laboratóriumi szakasszisztens
Horváth Endréné szakápoló
Róka Miklósné segédápoló
Zambó Irén vezető ápoló helyettes
Holzmann Péterné vezető fizioterápiás szakasszisztens
Takács Mária segédápoló
Nagy Anna szakápoló
Németh Judit szakápoló
Bodnárné Csonka Beáta szakápoló
Kóczán Mária masszőr
Dr. Némethné Lőrincz Szilvia diplomás ápoló
Bendi Éva általános ápoló
Szabó Lászlóné vezető ápoló
Csertőné Fajtli Csilla szakápoló
Rozsonits Istvánné szakasszisztens
Bartalné Csete Beáta asszisztens
Kuppán Katalin orvosírnok
Pánácz Tiborné szakápoló
Horváth Edit Anna orvosírnok
Ábrahám Zsoltné szakápoló
Kiss Katalin röntgen asszisztens és
Csák Sándor segédápoló
A Traumatológiai Osztály kollektíváját és a Központi
Aneszteziológiai Osztály Aneszteziológiai részlegét szintén Semmelweis
–napi kitüntetéssel jutalmazták.
Az ünnepség keretében országos jelentőségű egészségügyi elismerést is
átadtak. Németh Rita ápolási igazgató, a Magyar Egészségügyi
Szakdolgozói Kamara alelnöke a kamara elismerő oklevelét adományozta
Dudás Zsolt gyógymasszőr részére.
|