Dr. Fodor Tamás megnyitójával kezdődött el a Soproni Szüret 2015. programsorozat a soproni Fő téren.
A Fő téren felállított színpadon a helyi szőlőművelés, borkészítés
évezredes hagyományaira is utalt dr. Fodor Tamás polgármester, amikor
úgy fogalmazott, hogy a borkészítés nem csak évszázadokkal ezelőtt
szerzett hírnevet Sopronnak a bor, de napjainkban is ezt teszi.
A helyi borászok szakértelmét és munkáját dicséri az ünnep, amelyhez
Sopron polgármestere jó szórakozást kívánt a helyi és a vendég
érdeklődőknek egyaránt.
A rendezvény hagyományosan a szüreti időszak kezdő eseménye, egyben
turisztikai vonzerő is. A három napos fesztivál keretein belül
bemutatkoznak a soproni termelők, amit a színpadon kulturális programok
kísérnek.
A rendezvényen lehetőség nyílik évről-évre, hogy a soproni boros gazdák
személyesen találkozzanak a fogyasztókkal, akik így „élőben” is
tesztelhetik, hogy milyen nemes nedűvel öregbítik Sopron hírnevét a
borosgazdák.
A rendezvény a kitűnő helyi borok bemutatása mellett gasztronómiai
ínyencségek bemutatója, vidám színes forgatag, kézműves termékek vására
is, ami igazi családi kikapcsolódást is ígér. |