"Most a mi dolgunk harcolni őértük, az ő igazukért,
dicsőségükért, tiszta emlékükért, akik annak idején a forradalmat és a
szabadságharcot miértünk kirobbantották és megvívták, és a harcot és a
megtorlást megszenvedték. Most a mi dolgunk megvívni ezt a szellemi és
érzelmi küzdelmet a forradalomért, megvívni naponta az ötvenhatos
forradalom és szabadságharc szabadságharcát.” - mondta Sopronban az 1956-os ünnepség szónoka a Hűségzászlónál tartott méltóságteljes ünnepségen.
Az 1956. évi forradalom és szabadságharc évfordulóján a Széchenyi téri
Hűségzászlónál tartotta Sopron városa ünnepségét, amelyen jelen volt
Sopron város vezetése - dr. Fodor Tamás polgármester, dr. Simon István
alpolgármester - dr. Molnár Ágnes, országgyűlési képviselő. Az ünnepi
szónok Tellér Gyula, miniszterelnöki főtanácsadó volt.
- Emlékezzünk tisztelettel és hálával azokra a hősökre és mártírokra,
akik bátran és hazaszeretettől fűtve szembeszálltak az idegen
elnyomókkal és a saját véreik ellen fegyvert fogó hazai támogatóikkal.
Életüket kockáztatva és nem ritkán fel is áldozva harcoltak puskával,
géppisztollyal, benzinespalackkal, majd a magyar honvédség által átadott
néhány páncéltörő fegyverrel a végül is nagy-nagy túlerővel felvonuló
nehéztankok, páncélautók nehézpuskák, állványról indítható rakéták,
nehéztüzérségi ágyúk, repülőgépek ellen.
Emlékezzünk tisztelettel és hálával azokra, akik 1956 október 28-ára
leverték, kiverték az első hullámban ránk támadó orosz megszálló
csapatokat, s csak a novemberben felvonuló hatalmas hadsereggel – akkor a
világ legerősebben és legjobban felfegyverzettnek tartott szárazföldi
hadseregével – szemben szenvedtek vereséget – fogalmazott Tellér Gyula a
Hűségzászlónál tartott beszédében.
A vidéki forradalmakra, a forradalom leverése után mártírsorsra, vagy
száműzetésbe jutottakról is megemlékezett a szónok, aki személyes
élményeit is felidézte.
Ezt követően részletesen szólt Tellér Gyula a forradalom előzményeiről
és eseményeiről, majd beszéde zárásaként így fogalmazott:
,,… most rajtunk a sor. Valaha ők harcoltak értünk. Most a mi dolgunk
harcolni őértük, az ő igazukért, dicsőségükért, tiszta emlékükért, akik
annak idején a forradalmat és a szabadságharcot miértünk kirobbantották
és megvívták, és a harcot és a megtorlást megszenvedték. Most a mi
dolgunk megvívni ezt a szellemi és érzelmi küzdelmet a forradalomért,
megvívni naponta az ötvenhatos forradalom és szabadságharc szabadságharcát.” – mondta beszéde zárásaként Tellér Gyula.
Az ünnepség alkalmával a városvezetés a szónokkal együtt elhelyezte a
tisztelet koszorúját Hűségzászlónál együtt több soproni intézmény,
civil szervezet képviselőjével.
Az ünnepen a soproni Petőfi Színház színészeinek műsora következett,
majd a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban ünnepi
hangversenyre kerül sor, amelyen Beethoven István király nyitányát,
Mozart Simfonia Concertante művét majd az Egmont-nitányt a Soproni Liszt
Ferenc Szimfonikus zenekar adta elő.
|