Emlékük nem múlik el, hagyományaik újraélednek, áldozatuk és
hitük a mai bánfalviaknak is erőt ad. A Sopronból és Sopron környékéről
70 éve kitelepítettekkel szegényebbé vált a közösségünk.
A Bánfalváról kitelepítettekre emlékeztek ma a településrész hősi
emlékművénél. Az emlékező gondolatait Kőrös Ferenc mondta el, majd
áhitat keretében adóztak az egybegyűltek a kitelepítettek emlékezetének,
a Bánfalvát gyarapító életekért, akiket az emberi gonoszság űzött el
szülőföldjükről, otthonaikból.
Az 1946-48-ig tartó időszak során
hazánkból összesen 185 ezer német nemzetiségű magyar állampolgárt
küldtek ki marhavagonokban Németországba, akiket meg is fosztottak
állampolgárságuktól.
A Sopronból és Sopron környékéről 70 éve kitelepítettekkel szegényebbé vált a közösségünk.
A
soproni és Sopron környéki németség tragédiák hosszú sorát megélve,
szenvedte meg az emberi kegyetlenséget és gyűlöletet, a kitelepítés
időszakát elveszítve mindazt a biztonságot, amit a szülőföld adott. A
valamikori Bánfalva építői ők, a közösség gyarapítói, emlékük nem múlik
el, hagyományaik újraélednek, áldozatuk és hitük a mai bánfalviaknak is
erőt ad.Ma Bánfalván, a hősi emlékműnél a kitelepítettek tiszteletére
koszorút helyeztek el a város, a helyi civil szervezetek, az egyház
képviselői.Az eseményen jelen volt dr. Fodor Tamás, polgármester is, aki
a körzet képviselőjével, Táp Lászlónéval és Mágel Ágosttal közösen
helyezte el a megemlékezés koszorúját az emlékműnél. |