A három évtizeddel ezelőtt kötött testvérvárosi szerződést erősítette
meg a finn Seinäjoki és Sopron városa. A két település célja, hogy még
szorosabbá fűzze a kapcsolatot egymással.
- A földrajzi távolság ellenére élő és tartalmas kapcsolatrendszer
épült ki városaink között, amely a hivatalos látogatásainkon túl mind az
oktatási, mind a vallási élet területén is kellően megmutatkozik. –
emelte ki dr. Fodor Tamás polgármester a hivatalos látogatás alkalmával.
A
testvérvárosi kapcsolatot megerősítő szerződést a két település
polgármestere Jorma Rasinmaki, Seinäjoki, és dr. Fodor Tamás Sopron
polgármestere látta el névjegyével.
A két város képviselői köszönetüket fejezték ki mindazoknak, akik
megalapozták és tartalommal megtöltötték a testvérvárosi együttműködést.
A látogatás alkalmával egy olyan emléktáblát avattak a finn város egy
forgalmas terén, amely a testvérvárosok nevét, irányát és távolságát
jelzi.
A látogatás alkalmával a soproni delegáció tagjai megismerkedtek a helyi
erdészet és a korszerű városi könyvtár működésével is, ízelítőt kapva a
helyi kulturális és sportélet eseményeiből.
Seinäjoki Finnország nyugati részén található. Létrejötte az
Östermyra bruk vas- és lőporgyár 1798-as megalapításához köthető. Helyi
önkormányzattal 1868 óta rendelkezik, 1931-ben lett vásárváros, 1960-ban
pedig önálló városi címet szerzett.
Seinäjokiban hazai és nemzetközi szinten is jelentős az élelmiszergyártás, illetve a kutatásfejlesztés. |